Szalai Feri | Sirubia

Sirubia

Mindennapi intellektuális empíriák


Budapest Science Meetup 2010. decemberi program – special edition


Szalai Ferenc, fizikus – Emlékező áramköri elemek fizikája

[twitter]

Az alapvető elektronikai alkatrészek – ellenállás, kondenzátor, tekercs, dióda, tranzisztor – működését jól ismerjük, szinte minden berendezést ezekből építettünk fel. Ebben az előadásban bemutatom a nanotechnológiai kutatások legújabb eredményeit, aminek köszönhetően vannak új érdekes tulajdonságokkal (“emlékezés”) rendelkező alap áramköri elemeink (memristor). Összefoglalom fizikai tulajdonságaikat valamint, hogy mire lehet őket használni.

Varga Balázs, biológus – Az endogén cannabinoid rendszer

Az emberiség évezredek óta használja a cannabis-t (marihuana) rekreációs és gyógyászati célokra, a hatásaiért felelős neurotranszmissziós rendszert azonban csak az elmúlt 20 évben kezdtük megismerni. Míg évtizedeken át általánosan elfogadott volt, hogy cannabis egyszerűen a sejtmembránok fizikai szerkezetének megváltoztatásával fejti ki hatásait, a 90-es években megtalálták specifikus agyi receptorát, és kezdetét vette a cannabinoid rendszer fordulatokban gazdag megismerése. Kiderült, hogy egy genetikailag erősen konzervált rendszerről van szó, amelynek nem egy, hanem két endogén aktivátora van, ezek ráadásul zsírsavak, receptorai pedig nem anterográd, hanem retrográd jelet továbbítanak s nem csupán a viselkedés, de egyéb élettani folyamatok szabályozásában is szerepet játszik. A cannabis mellékhatásainak ismeretében a gyógyszeripar azonnal rávetette magát az endogén cannabinoid rendszer vizsgálatára, hiszen gátlásával számtalan betegség gyógymódját vélte megtalálni, a skizofréniától a demencián át az addikcióig, míg végül meglátta benne az elhízás elleni csodafegyvert. Aztán jött a fordulat….

Olvasom tovább…