Sirubia

A Gasometer Bécsben található, mely épület tulajdonképpen négy önálló gáztartály, amit átalakítottak lakóépületté, lebontás helyett:

Ami kellett hozzá:
• 4 funkcióját vesztett gáztartály
• 4 tervező
• 3 évig tartó munkálatok
• 2000munkás
• 2,4 milliárd schilling értékű befektetés

Eredmény:
• 1 új funkciót nyert „lakónegyed”
• 220.000m2 beépített alapterület ( 4, egyenként 75 m magas, 65m átmérőjű gáztartály)
• 600 lakás
• 250 kollégiumi szoba
• 70 üzletes bevásárlóközpont, 450 m bevásárló utca
• 1 szabadidőközpont
• 1 óvoda
• 1, 4200 férőhelyes rendezvényterem
• 1 multiplex ( 12 terem, 2900 férőhely )
• több iroda
• bécsi városi levélár

A gáztartályok története

A tartályokat eredetileg 1896-ban, a Gaswek Simmering megrendelésére kezdték építeni s végül 1899-ben nyitották meg. De hogy miért is volt eredetileg szüksége ilyen hatalmas gáztartályokra? Annak idején ugyanis Bécsben az utcai közvilágítást gázlámpákkal oldották meg. Bécsben 1818-tól már az utcai világító berendezésekben is használni kezdték. A kezdeti szétszórt gázüzemek azonban csak viszonylag kevés épület gázfelhasználását elégítették ki, emelett 1842-ben egy angol cég, az CGA (Inter Continental Gas Association) sikeresen vásárolta fel ezeket az üzemeket, ennek eredményeképpen pedig monopolhelyzetbe került. Ez komoly problémát okozott a lakosságnak, üzemeknek egyaránt, hiszen a cég így kénye kedve szerint alakíthatta az árakat.

A városvezetés a polgármester, Dr. Karl Luegner kezdeményezésére önálló gáztározó építésébe kezdett. Az építkezések erőltett ütemben folytak, s végül a megnyitó évében 1899 októberében használatba vették. Az üzem naponta 432 ezer köbméter gázt állított elő s az évek során ezt a mennyiséget egyre csak emelték, mely lehetővé tette a háztartás a városban, sőt egy idő után az üzem folyamatos bővítésre szorult.

A város modernizálódása az 1980-as években jutott oda, hogy a városi helyett földgáz használatra álljanak át, s így majd száz év szolgálat után ‘85-ben bezárták a gyárat, amit kora miatt műemlékké nyilvánítottak. Azonban innentől kezdve az épület hosszú ideig üresen állt, hiszen nem sok gyarlati felhasználást láttak benne, tekintve, hogy hatalmas alapterületen fekvő, nagy épületkompleumról lévén szó, a lebontás is irdatlan összegeket vett volna igénybe.

Az indusztriális környezet elvétve kulturális események rendezőit csábította arra, hogy kiállításokat rendezzenek vagy éppen őrült Rave partykat, illetve filmforgatási helyszínként is szolgáltak (itt forgatták például a James Bond: The Living Daylights-t, a tizenötödik Bond-filmet). A tulajdonjogokat végül egy építkezési vállalatnak adták el, akik lakó és irodaingatlanokat álmodtak ide. A figyelemreméltó beruházás egyik előmozdítója az volt, hogy a világtendenciához hasonlóan Bécs is egyre terjeszkedett, megapoliszként nyújtózott kifelé, s elérte a korábban városszéli ipartömböket is. Ennek egyik jele volt, egy új metróvonal indult erre, mely a gyárépület után kapta a nevét. Így lehetőség adódott arra, hogy a város vékeringésébe kapcsolódva a Gasometer központja legyen egy új városnegyednek.

Az épületekről

A négy különálló tartály izgalmas építészeti kihívás volt hiszen teljesen egyformák voltak, s az építést vezető cég ezért négy mérnököt kért fel arra, hogy legjobb tudásuk és saját belátásuk szerint álmodják újra az élpületek mindegyikét. Az eddig csak A,B,C,D betűjellel megkülönböztetett építmények így dizájnjukban és funkciójukban is sajátossá válhattak.

Az ‘A’ tartályt Jean Nouvel, a ‘B’-t Coop Himmelbau, a ‘C’-t Manfred Wehdorn és a ‘D’-t Wilhelm Holzbauer tervezte újra. Az átépítéseket 1999 februárjában kezdték, majd 2001 augusztusában az akkori polgármester, Dr. Michael Haupl avatta fel.

Az A jelű épületet Jean Nouvel gondjaira bízták. Jean Nouvel, az 1945-ben született francia építész munkáinak csupán felsorolása is oldalakat tenne ki, de hogy csak párat említsünk: A sokat vitatott de mindenféleképpen korszakos jelentősségű (sokak által csak a ‘kifordított épületként’ emlegetett Párizsi Beaubourg palota vagy más nevén a Pompidou Központ(1971)), ő végezte a Lyon Noveau Opéra rekonstrukcióját (1993) és a madridi Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía-t is (2005). A B épületet az 1968-as születésű deknstruktivista tervező, Coop Himmelb(l)au munkája. Legjelentősebb alkotásai például a Müncheni Szépművészeti Múzeum új épülete, vagy a Kairói Nagy Múzeum, vagy a holland Groninger Múzeum. A C épületet Manfred Wehdorn az UNESCO technikatörténeti szervezetében 1975 óta részt vesz, egyik legnagyobb szorgalmazója volt az épületegyüttes megmentésének. A D épületet Wilhelm Holzbauer gondolta újra. Az osztrák építész munkáit főleg Hollandiában és az USÁ-ban találhatjuk meg.

A körényék társadalmi összetételének változásáról

A gazdasági változások a felvirágoztatott terület régi lakosainak tömeges elköltözését eredményezték, ami a társadalmi struktúrát alapjaiban rengette meg. A régi, munkásosztálybeli lakókat felváltották az értelmiségiek. A kezdeti időkben nem egyszer az generálta a folyamatot, hogy művészek, és egyéb szabadfoglalkozásúak, akik nem engedhettek meg maguknak drága lakásokat, a lepusztult területeket célozták meg. „Belakták” ezeket a környékeket, egyfajta bohém, különleges hangulatot kölcsönöztek a város adott szegmensének, művész negyeddé változtatták azt, ami egyből kívánatossá tette az új vevők számára. Erre az ingatlanosok magasabb árakkal reagáltak, és szép lassan az előzőnél homogénebb „lakóközösség” vert sátrat. Ha az összetételt vizsgáljuk, fontos tényező az anyagi háttér, iskolázottság, nem, családi állapot, kor. Nagy átlagban a következő jellemzőket tekintjük tipikusnak:

• Foglalkozás: a fent említett értelmiségiek (orvosok, ügyvédek, művészek, stb.), vagy a szolgáltató szektorban dolgozók
• Anyagi háttér: magas kereset
• Családi állapot: egyedülálló, vagy gyerek nélküli párok
• Kor:25-45 év

Hazánkban csak elmúlt években kezdődött el ez a folyamat, hogy régi gyárépületek, raktárakat alakítanak át. Ilyesmi a régi Ganz-gyár átépítéséből született Millenáris komplexum, vagy a raktárakból kialakított loft lakások.